Madár élete nem csak játék és mese!
Világbajnoknak lenni öröm, mámor, boldogság, s ugyanakkor hatalmas kihívás és harc is egyben! Hogyan éli meg a mindennapokat egy ember, aki a legjobb lett a profi ökölvívók körében? Honnan merít erőt, s hogyan trenírozza lelkét a sikerhez vezető úton?
Erdei Zsolt profi ökölvívó világbajnokunk elvezet most minket a kulisszák mögé…
A profi sportolók esetében kiemelt fontossággal bír a koncentráció, s ezzel együtt a magány, a csend, és a befelé figyelés. Volt-e valamilyen rituálé, amivel a ringre lépéseid előtt felkészültél a meccs pillanataira?
Nem igazán volt ilyen rituálé, de babonáim azért voltak az évek során bőven. Pl. amikor egy bokszcipőmmel rajzszögbe léptem, majd ezzel a cipővel nyertem meg a mérkőzést, azt a babonának tulajdonítottam. Emiatt az egyik barátom is kölcsönkérte azt a bizonyos rajzszöget, hogy hadd szúrja bele ő is a cipőjébe a győzelem érdekében. Aztán volt egy KSI-s törölközőm, amit mindig elvittem magammal, és mindig az volt az edzőm kezében, amikor én bent voltam a ringben. Ez is egy olyan tárgy volt, aminek az ottléte jó érzést keltett a lelkemben. Volt olyan is, hogy kitaláltam, hogy ha bemelegítés előtt 10-szer oda vissza megteszek egy adott utat, akkor biztosan nyerni fogok. Tehát ilyen kis hülyeségeim voltak, de egy idő után levetkőztem őket, hiszen alapvetően nem hiszek a babonákban. Nem azért lettem világbajnok, mert a KSI-s törölköző volt az edzőm kezében, és nem azért nyertem mérkőzést, mert a rajzszög beleszúródott a cipőmbe. Azért győztem, mert hittem benne, hogy így lesz.
Amikor rájöttem arra, hogy az elvégzett munka az, amiben nekem bíznom kell, akkor levetkőztem az összes babonámat. Semmivel nem foglalkoztam. Csak abban bíztam, hogy az a munka, amit én ebbe belefektettem, az elegendő lesz ahhoz, hogy megnyerjem a mérkőzést. Úgyhogy nincsen rituálém. Túlságosan realista és földhöz ragadt ember vagyok. Ezt sokszor a fejemhez is vágják, de igazából annyira nem bánom. Nem vagyok egy álmodozó típus. Igaz, hogy ikrek vagyok, s ebből adódóan két énem van, amik között azért szoktam ugrabugrálni, de most többnyire a realista énem az, ami érvényesül a jelenlegi időszakban.
Egy edződ egyszer azt mondta Neked, hogy egy férfinak csak a lelke fájhat. Amikor nehezebb időszakok voltak az életedben, és fájt a lelked, az tudott motiválni a sportteljesítményedben, vagy inkább visszahúzta ezt?
Engem visszahúzott. Volt azonban olyan is, amikor a feleségem terhes volt és a kórházban volt. Nagyon aggódtam érte, de tudtam, hogy a gyermekemet hordja a szíve alatt, s akkor pl. életem legjobb teljesítményét hoztam. Aztán egy idő után, amikor a házasságom rosszabb irányt vett, akkor ezek az érzelmi történések nagyon is káros hatással voltak rám, és a meccseimen sérülés sérülést követett. Akkor pontosan tudtam, hogy ennek nem fizikai, hanem lelki okai vannak. Volt olyan is, hogy emiatt maradt el világbajnoki címmérkőzésem Amerikában. Tudtam, hogy abban az időszakban nem vagyok képes jó eredményt hozni, mert ezek az érzések elterelték a figyelmemet, s ezért le kellett mondanom bizonyos meccseket.
Mik voltak azok a dolgok, amikre egy ilyen karrier mellett szükséged volt a családodtól, ami motiválóan tudott hatni a teljesítményedre?
Számomra az első szülött fiam egy csoda volt az életemben. Ő a mindenem. Természetesen mellette ott a kislányom, akit ugyanolyan nagyon szeretek, de mivel ő még jóval kevesebb ideje van az életemben, nem töltheti be azt a szerepet, amit a fiam 10 év alatt. Ő mindig is pozitívan hatott az eredményeimre. 2006-ban megszületett, és ezt követően nekem nagyszerű eredményeim voltak. Akkoriban két edzés között mást sem csináltam, csak ingáztam. Lementem reggel edzésre, aztán hazamentem, lefeküdtem a szőnyegre és a fiammal játszottam. Tulajdonképpen mindenben jelen voltam az életében, és igyekeztem minél többet és többet foglalkozni vele a karrierem mellett is. Számomra nagyon fontosak a vele töltött időszakok, az együttlétek. Ő engem mindig is pozitívan motivált, mint ahogyan a kislányom is pozitívan motivált volna, ha nem később születik, mint ahogy abbahagyom a karrieremet.
A motiváció mellett más változást is hozott a karrieredben az a tény, hogy apa lettél?
Abszolút! A sportban sokkal elővigyázatosabb lettem. Az, hogy gyermekeim vannak és felelősséggel tartozom értük, sok mindent megváltoztatott az életemben. Tudat alatt is olyan elővigyázatosságra sarkallt engem, hogy még maga a boksz stílusom is átalakult egy ún. biztonsági boksz stílussá, ahol inkább a megfontoltságra, a kimértségre, a higgadtságra került a hangsúly, és arra, hogy minél kevesebb veszélyes ütéssel ússzam meg a mérkőzést. Persze így is úgy néztem ki néha, mint egy domborzati térkép, de hát… ez ugye társasjáték.
A fiad említette már, hogy esetleg a nyomdokaidba szeretne lépni?
Néha leviszem edzésre, és olyankor egy kicsit foglalkozom vele, de igazából őt a futball érdekli, amit megmondom őszintén, nem is bánok. A boksz egy veszélyes sport, ahol azért csak ütik az ember fejét, és nyilván én is féltem a gyermekemet. Persze a foci sem veszélytelen, hiszen ott is lehet mindenféle sérülést okozni egymásnak, de azért mégsem szándékosan verik egymás fejét.
Engem egyébként nagyon sok mindenre megtanított a boksz, vagy pl. a katonaság is. Abban az időben én elég nagy fegyelmet és tiszteletet tanultam, ami sajnos a mai világban egyre kevesebb helyen van jelen. Manapság ezek az erények hiányoznak a fiatalokból, s ezért nagyon örülnék, ha a fiam is meglelné az örömét egy olyan sportban, ami tanítani, nevelni fogja, s testi-lelki érettséget kap általa.
