„Asszony adjál enni” hallom valahonnan. Egy éles kiáltás szakította meg a gondolataimat. A mi hősünk feléledt, megéhezett szegénykém. A barátnőm fáradtan felállt, csendben kimerte a levest és letette a „férje” elé. Azt sem mondta, hogy „köszönöm” csak habzsolni kezdte a tányér tartalmát. „Hozzál kenyeret!” parancsolta a helyéről nem mozdulva… „Férj?!” elgondolkoztam ezen… nem, egyszerűen csak egy…( gondoljanak egy szóra)…
Lányok, hölgyek, asszonyok! Szeressétek magatokat! Tanuljuk meg megkülönböztetni az ilyeneket a normális férfiaktól. Vannak még rendes férjek, akik gondoskodóak és okosak! Vannak olyanok, akik nem tekintenek szolgának téged! Higgyétek el, az erős nő az, aki gyenge és haszontalan lénnyel él és erős tud maradni… Nézz körbe, keress és nem kellenek a kompromisszumok. Egy életed van, tiszteld és becsüld meg azt, aki kéz a kézben megy végig veled az élet útján. Azt, aki vezet téged és nem azt, aki csak lóg a nyakadon….”
