“A gép előtt ülő férj észre se vett, pedig a kezemben lévő gyerek sírt és dobálta magát. Próbáltam megnyugtatni, ringattam, grimaszokat vágtam, gügyörésztem neki, az apja ezt közömbös tekintettel nézte, majd folytatatta a játékot. „Egy igazi marha ”- gondoltam. Tiszta izzadság vagyok, a gyerek üvölt a kezemben. Szerettem volna odamenni és a fejét belenyomni a monitorba… De szerencsére ő nem az én férjem, így nem bánthattam. Bár nagyon akaródzott…
A barátnőm behozta a teát, átvette a síró kislányt. Megkönnyebbülve ültem le a székre, homlokomat törölgetve, remegve ittam egy korty teát. A barátnőm megnyugtatta a gyereket és fáradt arccal rám mosolygott.
Csak ekkor vettem észre az apró ráncokat a fiatalos arcán és a kapkodva összefogott haját. Mindig vidám és ápolt barátnőm most úgy nézett ki, mint egy agyonhajszolt és a végletekig kimerült ló. „Hogy vagy?” kérdezte, miközben a teájából még nem is ivott. Rég nem találkoztam vele, rengeteg hírem volt, én egy pár évig Amerikában éltem…
A barátnőm férjhez ment, szült. A férj kisvállalkozó, a pénz kevés. A GYES mellett fordítással próbálkozott, egész éjjel dolgozott, mégis ő vitte orvoshoz a gyereket. Megfázás, influenza. Oltások. Fogproblémák…” (Lapozz a folytatásért)
