Jeges őrület!
A feleségem tegnap este azt mondta, amikor hazaérkeztem a Pesterzsébeti Jégcsarnokból, hogy ez már narkó! Két napon belül két mérkőzésen ott lenni, szerinte nem egészséges.
Lehet, hogy bizonyos szinten igaza van, mert a Fradi- Dunaújváros rangadót rajtam kívül alig százötven ember tisztelte meg, de mégis vártam valami izgalmasat, érdekeset.
Nem is csalódtam. Már csak azért sem, mert kora érkezésemnek köszönhetően láttam a jégen a meccs előtt négy, tizenéveseket láthattam korongot terelni. Lányokat is! Ezért már érdemes volt ott lennem.
Persze érdekelt a favorit Dunaújváros is, akiken a bemelegítéseken is látszott a magabiztosság. Akár bajnokok is lehetnek, ha nem botlanak, s a mérkőzés úgy is indult. Megszenvedve ugyan, de kigyötörték az egy gólos előnyt. A mezőnyben és a helyzetek alapján a Fradi ezen az estén teljesen egyenrangú ellenfélnek bizonyult. Lehet, hogy az elmúlt hét sikeres pontszerzése mégsem véletlen?