Adrenalinvadászok – Bob Burnqusit, a gördeszkás akcióhős
A gördeszkázás, mint utcai sport még mindig kevésbé számít elfogadott sportnak a hétköznapi emberek szemében. Pedig miért ne beszélhetnénk sportról, amikor a trükkök végrehajtásához nagyobb fizikai erőnlét és lelkierő kell, mint sokszor az összes sportnál együttvéve. Amit Bob Burnquist művel, az már ezen is túltesz, hiszen megannyi őrült mutatvány után idén ismét bebizonyította, miért is tartják számon a világ egyik legjobb gördeszkásaként.
A brazil Bob Burnquist már régóta jelen van a gördeszkázás világában, már a 90-es évek óta profi. Már megnyerte a legnevesebb tematikus újság, a Thrasher Magazine legjobb gördeszkásnak járó díját 1997-ben. Ezt a díjat minden évben kiosztják, és ez a gördeszkás világ Oscar díjának számít. Aki ezt megnyeri, az egész életre szóló elismerésben részesül. Hogy tovább fokozzuk a dolgot, Burnquist-et idén is jelölték a díjra, így 37 évesen. Ezt az alább megtekinthető videónak is köszönheti, ami minden gördeszkást és laikust is ámulatba ejt.
Burnquist már érkezett ejtőernyővel skateparkba, gördeszkával ugrott le a Grand Canyonba, és most is a fizika határait tágítja. Gondolkodjunk el, hányan leszünk képesek 37 éves korunkban hasonló esések után ilyen óriási magasságokba emelkedni, a Mega Ramp-nek hívott rámpán, amiről már lenézni is veszélyesnek tűnik. A helikopteres részt mindenképp érdemes megnézni a végén, mert az már igazi akciófilmbe illő jelent. Kivéve, hogy ez valóban megtörtént, kaszkadőr nélküli felvétel.