A legkínosabb Valentin napi horror

Újrahasznosítás

Kaptam az akkori barátnőmtől egy plüsskutyát és egy nagyon érzelmes, illatos levelet, amiben gyönyörűen leírja hogy mennyire imád is engem. Ez eddig nagyon kedves, csak éppen a levél eredetileg annak a srácnak szólt, akivel szakított, hogy mi ketten összejöhessünk. Ha már megírta egyszer, minek újra? Csak áthúzta az előző párja nevét és odaírta helyette az enyémet. Nem tartottunk sokáig.

 

 

A szándék a fontos

A fiúmmal úgy egy éve lehettünk együtt, és tudtam róla, hogy nem igazán hisz a Valentin napozásban. Én voltam az első barátnője, így nagyon meglepett, amikor megkért, hogy adjak neki egy kis időt, amíg a kollégiumi szobámban „előkészít” valamit nekem a nagy napon. Nagyon megörültem neki! Gyertyák? Vacsora? Virágok? Alig vártam!

 

Miután visszatértem, széles mosollyal az arcán várt az ajtó előtt. Beléptem a szobába, de hirtelen semmi szokatlan nem tűnt fel. Miután látta, hogy nem találom a „meglepetést”, segített egy kicsit. Kiderült, hogy néhány mini-gyertyát kaptam tőle, amik az ablakban vártak (nem voltak meggyújtva) és egy kis tubus testápoló is volt mellettük. Értem én, hogy a szándék a lényeg, de a szobatársaim majdnem megfulladtak a nevetéstől, miután később elment.

 

 

Sok hűhó…

Az első Valentin napom volt az első fiúmmal. Megvettem a kedvenc édességét, a barátnőm segített megcsinálni a hajamat, és még a ruhák közül is két órán keresztül válogattam, míg megtaláltam a tökéleteset arra az estére. Egész este azt vártam, hogy végre válaszol az SMS-eimre, hogy mikor jön már értem. Valamikor éjszaka 9 után jött is a válasz: „Bocsi, elaludtam.”

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket