Mióta a keresztény vallás létezik, azóta hihetetlenül nagy szerep jut a papságnak. Koldus és király egyaránt mindig is kiszolgáltatott volt a papok rendeleteinek. Ők „élet-halál” uraiként döntöttek földrészek, országok, fejedelmek és alattvalóik sorsa felől. (A történelem elegendő bizonyítékot szolgáltat ezek igazolására.). Feltette már valaki a kérdést magában, hogy KI, MIKOR, és HOL hatalmazta fel az egyik embert, hogy a másik bírája legyen szellemi, lelki vagy fizikai téren? Miért foglalkozott és foglalkozik ma is a pápaság hatalmi kérdésekkel? Miért nevezi magát a pápa „Isten fiának helytartójának”, azaz VICARIUS FILII DEI-nek?
Az egyház már régen rájött, hogy nem Krisztus követése a „jó üzlet” számára, hanem a lelkek gúzsbakötése. Ha fizet a hívő, akkor minden bűne alól feloldozzák. Az egyházi porhintés közé tartozik többek közt: „A jókedvű adakozót szereti az Isten…” – ha adsz (fizetsz) jó vagy, ha nem adsz, akkor büntetésből a pokol fenekén fogsz szenvedni…
Visszatérve a turáni átokhoz, képtelenségnek tartom, hogy az ősmagyar Táltosok, Főpapok megátkozták volna saját népüket. A turáni átok nem a népre irányult, hanem arra az egyénre (egyénekre), aki a magyar embert az emberségében, szabadságában (hitében, kultúrájában, értékrendjében, szabad akaratában stb.) akadályozza, korlátozza. Mindezek tekintetében most el lehet gondolkodni azon, hogy a rendelkezésünkre álló történelmi leírások alapján hogyan jártak azok, akik le akarták igázni népünket! Továbbá azon is el lehet elmélkedni, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezik az az ember, aki átkozottnak gondolja és érzi magát? (Egyszerűbb mindig a környezetet hibáztatni és a felmerülő problémák miatt bűnbakokat keresni, mint gondolkodni és önismeretet gyakorolni. Gondolkodás és tudás nélkül akár átkozott is lehet a személy, hiszen átokként is fel lehet fogni a tudatlanságot.).
AUGUSZTUS 20.
Piros betűs ünnep a naptárban, a valódi történetét ismerve azonban leginkább gyászkeretes napnak nevezném. Minden évben nagy tűzijáték kíséretével megünnepeljük az augusztus 20.-át, amelyet hivatalosan „állapalapítás” ünnepének neveznek. De mondják Szent István és új kenyér ünnepnek is. Az már köztudott, hogy István minden volt, csak szent ember nem… Megölette saját testvérét (Koppányt) azért, hogy ő legyen az uralkodó. Német katonákat csődített a magyar honba, akiknek segítségével hatalomra emelkedett. Nem volt elég, hogy a katonák mészárolták a magyarokat, hanem még idegen vallást is kényszerítettek az évezredes magyar vallás helyére. A felháborodott magyar törzsfőket, az ősi magyar vallás papságát, sőt a saját családtagjait is megkínzó és lemészároltató Vajk így lett „dicsőséges”, később pedig „szent” király.
És ennek az embernek a „munkásságát” ünnepli a magyar nép pompázatos tűzijátékkal (szó szerint nagy dérrel-dúrral) minden év augusztus 20. napján. Debrecenben még virágkarnevált is rendeznek ennek az ünnepnek a tiszteletére. Nem véletlenül nevezik a várost „Kálvinista Rómának”…
Vajon kinek köszönhetjük az augusztus 20-ai ünnepet? És ki avatta Istvánt szentté?
Hát persze, hogy az egyház műve ez is!
Augusztus 20.-át az 1083-as szentté avatáskor VII. Gergely pápa jelölte ki szent ünneppé. Külön kultusz tárgyává vált István jobb keze, melyet szintén az egyház szentesített, ezért nevezik „Szent Jobb”-nak. Mellesleg megjegyzem, hogy a jobb kéz (ha az ember jobb kezes), akkor a „kivetítő” kéznek számít, ami azt jelenti, hogy a személy pozitív vagy negatív energiáit sugározza a világ felé. (István tetteit ismerve azt hiszem, hogy nem kérdés a kisugárzó energia minősége). István halála után a magyarok ősi szokás szerint, mint árulónak, levágták a jobb kezét. Később a mumifikálódott kézből Róma (Vatikán) csinált ereklyét, s lám így lesznek az árulókból szentek! És ezt, az árulást szimbolizáló jobbot nemzeti ereklyeként, körmenetben hurcolja az egyház minden évben augusztus 20.-án Budapesten, kis hazánk fővárosában.
