A sáros úton hazafelé totyogva sok gondolat kavargott fejében, sok oka volt a szomorúságra, de ő vitte a sok terhet, amit az élet rárakott.
Amióta elment a férje, azóta minden nehéz lett, elviselhetetlenül nehéz, de senkinek sem panaszkodott.
Otthon gyorsan nyitotta az ajtót, rámordult a macskára, amiért lassan ment be utána a konyhába. Vigyázott, hogy ne hűljön ki a lakás.
A tűzhelyre tejet tett melegedni, vízzel felhígította, kenyeret aprított bele, de még mielőtt rendesen megmelegedhetett volna, ellobbant a láng. Először a macska edényébe rakott, majd vitt a hátsó udvaron fagyoskodó kutyához is. Sok nem maradt a lábas alján, de neki annyi is elég volt. Elgémberedett keze nem engedett fel.
A langyos tej miatt felmelegedett szájában a levegő és lehelete meglátszott a konyhában.
Nagyon hideg volt a lakás minden pontján.
Lekapcsolta a villanyt, kabátját a szék karjára tette, bebújt a paplan alá.
A macska a lábához gömbölyödött. Nem tudott elaludni. A paplan alatt sem érezte, hogy átmelegedne. Fát kellett szerezzen, arra is gondolt, hogy kivágatja a nagy almafát, de az is pénzbe kerül, a gázpalack is. Összerándult gyomra, mert eszébe jutott, hogy milyen kevés maradt a pénztárcájában.
Eszébe jutott a fia, aki azon a kegyetlen helyen kell, lakjon, az unokája, aki biztosan szomorú ott a messzeségben. Még kihajolt az ágyból a pohárért, a víz jéghidegen folyt le a torkán.
Amikor végre elaludt, akkor is nagyon fázott. Arra gondolt, hogy holnap talán kisüt a nap és egy kicsit majd átmelegíti magát a teraszon. Szinte érezte a téli nap kellemes melegét a bőrén, látta a fényességet a lehunyt szempilláján keresztül.
