Alkoss különbözőt, kiemelkedőt a sikeres vállalkozás érdekében!
Mindegy, hogy brandről, szolgáltatásról, termékről beszélünk, minden esetben nehéz sikert elérni. De nézzük csak meg az elmúlt évtizedek legsikeresebb cégeit! Mind egytől egyig valami olyan radikálisan új dolgot hozott létre, ami előtte nem volt. Egy teljesen új dologgal felvonhatjuk magunkra a figyelmet. Például a Microsoft, az Apple, a Google is mind olyan dologba vágtak bele, amibe előtte senki más és mai napig ők a piac vezető erői.
Jó vezető nélkül nincs sikeres vállalkozás!
A jó vezetőnek sokszor kell sok mindent meghallgatnia. Hozzá áramlik be minden információ, amit az alkalmazottak fontosnak tartanak. Számos helyzetbe kerülünk, vezetőként, amikor el kell döntenünk, hogy most a meglépni kívánt dolog hozzájárul-e a sikerhez vagy épp ellenkezőleg, negatív irányba viszi a céget. Nagy a felelősség rajtunk, amit enyhíthetünk azzal, ha kiemgyünk a terepre és meghallgatjuk a dolgozókat. Érvek, ellenérvek sokasága, amikből kiválaszthatjuk magunk a megfelelőt, a véglegeset. Hidd el, vezetőként sokszor nem látsz bele annyira az adott kérdésbe, mint az, aki naponta ezzel foglalkozik.