Itt állsz, szívod a cigit, én pedig bámullak. Nézem a világítós talpú edzőcipődet, ilyen volt a lányomnak is. Háromévesen. Cuki volt, mert ahogy szaladt, villogott. Az ott rajtad egy női nadrág. Női részlegen vetted, mert látom a szabásán, hogy női. Bordó. Valaki legyen olyan drága és most magyarázza meg nekem azt, miért nem húzod fel azt nadrágot a fenekeden? Oké, azért, mert női, tehát feltehetően nem megy fel rád, de ha felmegy mégis…….miért hordod úgy, hogy kilóg belőle mindened? Feneked alatt a nadrág megáll. Pont. Felette ott az alsógatyád, amire nem vagyok kíváncsi. De ott van és látom.
Haspólót viselsz, és jól látom, csípj meg, de esküszöm az ott három, rózsaszín cica a pólódon. Amely úgy feszül rajtad, mint a mi tinikorunkban az a rémes lyukacsos póló, amiben pár iq-betyár a dizsiben hetyegett. De ez egy haspóló. Női haspóló. Cicákkal. A füleidben karika van. Akkora, mint egy húszforintos. Anyád simán beállíthatna az előszobába, mert vállfán rá lehetne aggatni a téli kabátokat abba a lyukba. Én itt helyben agyvérzést kapok, ha csak arra gondolok, hogy van a Földön csaj, akinek ez tetszik. Vagy, hogy neked tetszik. Hogy TÉNYLEG tetszik. Menő? Ja, menci – ezt a szót használjátok már.
