A következő megálló a cipőrészleg volt. Itt is eltöltöttünk egy jó fél órát, mire felpróbált 4 pár drága lábbelit. Szeretett volna olyat, ami illik az előbb összegyűjtött ruhadarabokhoz. Mondanom sem kell, egyszerűen izzadni kezdett az izgatottságtól, amikor azt javasoltam, hogy tegye csak be mindet a ruhák mellé. Komolyan, majdnem elájult az örömtől az én Drágaságom.
Ezek után még egy ékszerpult is bejátszott, hiszen nem viselheti azokat a régi ócskaságokat ezekkel a divatos holmikkal.
Végre úgy érezte, hogy eleget nézelődött, így kijelentette, hogy akkor mehetünk fizetni. Szavakkal leírhatatlan volt, ami lejátszódott az arcán, amikor csak ennyit mondtam:
„Most nem érzem, hogy ez nekem menne. Szerintem hagyjuk.”
Láttam, hogy legbelül hirtelen nem értette, hogy mi történik.
„EZ MOST KOMOLY?!” – kérdezte vérben forgó szemekkel.
„Tudod drágám, elszomorít, hogy csak akkor vagyok jó neked, amikor kinyitom a pénztárcámat. Kezdem azt érezni, hogy csak azért van szükséged rám, hogy legyen, aki új dolgokat vesz neked, de emberileg nem vagyok már fontos.”
Tehetek én arról, hogy ennyire különbözik a férfiak és a nők gondolkodása?
