“Emlékszem, egyikőtök elkérte a telefonomat és megkérdezte, hogy kit értesítsen. Mi a jelszavam? Melyik nevet keressék a telefonkönyvben? A férjem nevét kérdezgette, miközben a névjegyeket vizsgálgatta. Emlékszem a szavaitokra, ahogy üzenetet hagytok a férjemnek, hogy azonnal keressen fel, amint megkapja azt. Valaki még azt is felajánlotta, hogy hazavisz a kocsimban, és hogy ki jönne velünk, hogy azt a valakit visszakísérje az üzletbe. Ott voltam én, egy vadidegen, életem legrosszabb perceiben, és ti egyetlen közös céllal körém gyűltetek – hogy segítsetek.
A maradék józan eszemet felhasználva elárultam, hogy egy ismerősöm itt dolgozik, az egyikőtök pedig máris elment megkeresni őt. Emlékszem, miközben ott ültem vele, valakitől kaptam egy ajándékkupont az üzletbe. Nem tudtátok ki vagyok, mégis megmutattátok, hogy aggódtok értem. Az a kupon segített megetetni a családomat egy olyan napon, amikor a főzés gondolata távoli homály volt csupán.
Egyikőtökkel sem találkoztam azóta, de egyvalamiben biztos vagyok: azzal, hogy aznap segítettetek nekem, életem legszörnyűbb pillanataiban olyasvalamit adtatok nekem, amire mindennél jobban szükségem volt - reményt. Talán már nem emlékeztek rám, de én soha, soha nem felejtelek el benneteket!”
Az ilyen történetek jó érzéssel törltenek fel bennünket: a kedvesség és együttérzés még nem veszett el teljesen! Léteznek igazán jó emberek!
Oszd meg másokkal is, hogy ők is láthassák!
