Pénzt nem fognak érte kérni, egészen 18 éves korukig tanulnák a labdarúgást a diákok. A beadványtervezethez mellékelt hatásvizsgálati lap szerint mindez legalább 400ezer gyereket és 8 ezer pedagógust érint, de költségvetési egyenlegrontó hatása nincsen. Szóval a közoktatásért felelős helyettes államtitkár Sipos Imre szerint nem kerül pénzbe. Az sem, hogy az ehhez valószínű hiányzó pedagógusok képzése, sem a szintén hiányzó infrastruktúra kialakítása, sem pedig az egész tervezet eszközigénye.
Nem lesz mindenhol kötelező, az előterjesztett kerettanterv bevezetése opcionális az intézmények számára, 30 más választható tematikus tantervhez hasonlóan mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A többi lehetőség közül akadnak nyelvi, katonai, pénzügyi-gazdasági képzések, hon- és népismeret, de még tanyapedagógia is. A kerettantervek között szerepel még a lovaglás, a kajak-kenu, a vitorlázás, a sakk és a bringázás is, melyek a sporthoz és a mozgáshoz kapcsolódnak.