A jegesmedvék rákényszerülnek egyéb szárazföldi állatfajok vadászatára is
Hipotézis létezik azzal kapcsolatban, miszerint a jegesmedvék egyre többször kényszerülnek arra, hogy a természetes táplálékukként szolgáló fókahúst hanyagolják, hiszen a jégmezők olvadásának következtében szinte elérhetetlenné válik számukra a fókákhoz való hozzáférés. Kulaszewicz, két társával egyetemben, úgy vélekedik, hogy erre a felvetésre találtak bizonyítékot az elkészített videójukkal. Egy a múltban a világ elé tárt tanulmány közölte azt is, hogy a jegesmedvék a 2015-ös év óta más, természetes viselkedésüktől eltérő zsákmányszerzési kísérleteket tettek. A csökkenő jégfelület következtében a ludaknak, valamint a kacsáknak is előszeretettel fosztogatták a fészkeiket, ezáltal igyekezve megszerezni az életben maradáshoz szükséges tápanyagot. Kulaszewicz megvizsgálta a 2000-es év előtti forrásokat, amelyekben egyáltalában nem szerepelt olyasféle információ, amely a jegesmedvék rénszarvasvadászatát emlegette volna. A lengyel kutatók azonban meg vannak róla győződve, miszerint ez a jelenség a jövőben csupán erősödni fog, mintsem megőrizné a ritkaságát.
Érvek és ellenérvek a lengyel kutatók felfedezése kapcsán
Nem csupán a globális felmelegedés az az indok, amivel ezt az elméletet a Lengyelországból származó kutatócsoport tagjai alátámasztották. A másik érvelésük az volt, miszerint 1925 óta a törvény bünteti azokat a Spitzbergákon, akik rénszarvasvadászatra határozzák el magukat. Ennek a beavatkozásnak lehet azt köszönni, hogy a szarvasállomány drasztikus növekedésnek indult a szigeteken. Az állatok valószínűleg kevésbé elővigyázatosak, mint a múlt században, és nem is kell túlságosan sok mindentől tartaniuk, ezért a jegesmedvék számára könnyebben elejthető célponttá minősültek. Az északi sarkkörön élő rokonaik, a karibuk, például sokkalta óvatosabban viselkednek náluk, amint ezt a tanulmányozások alátámasztják. Az Albertai Egyetemen professzorként tevékenykedő Andrew Derocher azonban arra hívta fel az emberek figyelmét, hogy kezeljék fenntartásokkal a lengyel kutatók megállapításait. Véleménye szerint a múlt századbéli forrásokra nem feltétlenül jó ötlet alapozni, mivelhogy hatvan-hetven évvel ezelőtt lényegesen kevesebb ember, rénszarvas, vagy akár jegesmedve élt volna a szigetek területein. Ebből egyenesen következik, hogy nehezebben lehetettek szemtanúi olyan jelenségnek, amit a rögzített videóban láthatunk.
A videóban szerepelő jegesmedvét két nappal a felvétel után újra elcsípték a kutatók, ahogyan az egy rénszarvastetemből lakmározott. A rénszarvas veszte minden bizonnyal az volt, hogy rosszabb úszó a jegesmedvénél, a szárazföldön talán más lett volna a vadászat eredménye.