A szerkezet megálmodója a közlekedésipar egyik legnagyobb szakértője, Ken Kiyoyuki Okuyama. A férfi már számos nagy márkának készített terveket, úgymint a Porsche, Ferrari vagy a Maserati. Ezzel a művével azonban minden eddigi projektjén túltett minden tekintetben.
A vonat 10 kocsiból áll. Ezeken belül éttermet, bárt, társalgót, két kilátó-kocsit és 17 privát lakosztályt találunk, amelyek két-két ember elszállásolására alkalmasak. Minden lakosztályban egy gyönyörű ágy, zuhanyzó és WC található, illetve holmik tárolására alkalmas hely is. Oh, és mindegyik kétemeletes, természetesen. Bizonyos lakosztályokba pedig még fürdőkád is került.
A luxus szó után azonban nagyon sok nulla áll. Egy kétéjszakás út fejenként körülbelül 800 forintba kerül az álomvonat fedélzetén!