Egy másik abszurd különlegesség a vietnámi kígyó bor. Valójában Ázsiában úgy vélik, hogy mind a bor és mind a mérges kígyók gyógyító hatással lehetnek néhány betegségre, így a kígyó bort egyfajta gyógyszerként árulják.
Ha Közép-Amerikában járunk mindenképpen kóstoljuk meg Clarke’s Court fűszeres rumját. Bár az alkoholszázaléka „csupán” 69%, az ízesítése rendkívül egyedi. Szegfűszeg, szerecsendió, fehérbors és fahéj is fűszerezi a rumot.
Mindnyájan ismerjük a Jagermeister kivételes gyógynövényes ízét, sőt a bátrabbak még koktélokat is készítenek belőle. Ha azonban szeretnénk kicsit megbolondítani ezt a gyomorkeserűt, akkor van egy remek receptünk, már ha bírja az ember gyomra az ilyesmit. Léteznek ugyanis olyanok, akik arra esküsznek, hogy úgy a legjobb elfogyasztani a Jager-t, ha egy ecetes pácba áztatott tojást tesznek a pohárba és így töltik bele az alkoholt. A vállalkozó szelleműeknek egészségére!
Bár már két érdekes vodkaféléről is beszámoltunk, a lista még most sem ér véget. Talán most már nem is olyan meglepő, de ezt az itókát is Kínában találták ki, ez pedig nem más, mint a skorpiós vodka. Az üvegben egy valódi, ehető skorpiót láthatunk, mely állítólag kifinomult „fás” ízesítést kölcsönöz a röviditalnak. Az alkoholszázaléka megegyezik az átlagos vodkákéval, 37,5%-os.
Végül, de nem utolsó sorban bemutatjuk a brit Rózsaszirom bort. Úgy tűnik van, aki szó szerint értlmezi a Rosé bor fogalmát. A minőségi rózsaszirmokról a Királyi Nemzeti Rózsa Társaság gondoskodik. Miután a kézzel szedett rózsákról lefejtik a szirmokat, kisajtolják a szirmokból a szépséges színüket, illetve a zamatos ízüket. Tökéletes választás lehet egy romantikus vacsora mellé! Nos ez csak néhány érdekes ital a világ minden tájáról, de az biztos, hogy az összes felsorolt alkohol párját ritkítja!