Hihetetlen dolgok az emberekben, amiket orvosok operáltak ki

# 5 Halak

Egy 45 éves férfi részegen 2 csíkot helyezett fel az ánuszán keresztül, majd hamarosan a kórházban kötött ki, mivel az egyik hal felkúszott a belébe. Ettől láza lett, leesett a vérnyomása és súlyos hasi fájdalmakat tapasztalt.

A férfi beismerte, hogy önként hajtotta végre ezt az akciót, mivel erősen ittas állapotban volt. A két hal, több, mint 24 órán át tartózkodott a férfi testében és az egyikük át is törte a bélfalát, ez okozta az elviselhetetlen fájdalmakat.

 

# 6 Élő csótány

Indiai orvosok sikeresen távolítottak el egy élő csótányt egy nő koponyájából.

A Selvi nevű hölgy alvás közben azt vette észre, hogy egy rovar mászik fel az orrába. Még megpróbálta kiszedni, de már túl késő volt. Ezután ment el a kórházba, ahol egy endoszkópos vizsgálat után az orvosok megtalálták  a csótányt, aki a két szeme között ücsörgött. Az orvosok elmondták, hogy szerencséje, hogy időben érkezett, mert ha elpusztul a csótány, az agyát károsíthatta volna.

 

# 7 Dinnye méretű hajcsomó

Egy tizenéves fiatal lány gyomrából dinnye méretű hajcsomót távolítottak el.

A lány évek óta titokban ette a haját, a szülei pedig egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy valami nincs rendben. A súlya folyamatosan csökkent. Az orvosok röntgenfelvételen vették észre, hogy a gyomra 80%-át egy massza tölti ki.

A lányt Rapunzel-szindrómával diagnosztizálták, amelyet az egyik Grimm mese hőséről neveztek el, akit hosszú haja mentett meg a fogságától. A lenyelt hajcsomót trichobezoárnak nevezik. Az ilyen páciensek, főleg fiatal lányok, akik késztetést éreznek hajuk tépkedésére és lenyelésére.

 

Lapozz egyet a még meresztőbb dolgokért!

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket