Amiért leírtam ezt, az azon okból volt, mert az alvási szokások hétvégi felborítása is a cirkadián ritmust változtatja meg, de súlyosabbak lehetnek a következményei, legalábbis állapította meg egy amerikai kutatás.
Erre az eredményre körülbelül 500 résztvevő alapos kivizsgálásával jöttek rá, egy alvásfigyelő eszközt kaptak a csuklójukra, és folyamatosan részt kellett venniük kivizsgálásokon. Az orvosok a vércukor és koleszterinszint változását mérték a viziteken az orvosok, amelyek állandó emelkedése hosszútávon a szívbetegségek kialakulásához vezethet.
Az eredmény igazán látványosra sikeredett, teljesen mások voltak ezek értékek azoknál, akik hétvégente később feküdtek le, vagy tovább aludtak, mint azt amúgy szokták tenni hétköznap. Akik szinte mindig így alszanak hétvégéken, azoknál még nagyobb volt az elváltozás. Arra figyelmeztettek a kutatók, hogy ez a szokás hosszútávon nemcsak szívproblémák, de megnöveli az esélyét a cukorbetegség kialakulásának is.