Két héttel van lemaradva ez az aprócska kis sziget a világ többi részétől

A Julián naptár problémája, hogy nem számolja elég pontosan a szökőéveket. A ma általunk használt naptárhoz hasonlóan ugyan náluk négyévente történik ez, de mindig egy pici csúszáshoz vezet.

 

A Földön egy év 365 nap, 5 óra, 48 perc és 46 másodperc. A Julián naptárban azonban minden évben 365 napot és 6 órát számolnak, ami az évszázadok során egyre nagyobb csúszást eredményez.

 

Jelenleg nagyjából két héttel vannak „lemaradva” naptár szerint az apró sziget lakói. Egész pontosan január 6. a karácsony és 13. az újév napja.

 

Foula egyébként egy igazi tündérmesébe illő kis hely.

 

Egy régi kőházikó romjai és a jellegzetes piros telefonfülke

 

Az ember már akkor is érzi, hogy megállt az idő, ha csak körülnéz, azonban nem tavalyi, hanem sokkal régebbi emlékeket is láthat, amelyeket az emberek a mai napig használnak. Az itt élők egyébként az utolsó emberek között vannak, akik a shetlandi, vagy norn nyelvet is beszélik. Ezt a mára már szinte kihalt nyelvet az 1800-as évek óta már csak kevesen használják.

 

Bárányok pihennek a benőtt tetejű kőépület mellett

 

1982-ig a víz sem volt bevezetve az otthonokba, az elektromos áramot pedig 1984-ben kapták meg az itteniek.

 

A sziget egyébként nem kifejezetten nagy méretű. Nagyjából 5 és fél kilométer hosszú és csak 4 kilométer széles, így egy fél nap alatt körbe is lehet sétálni az egészet. Ilyen apró szigeten biztos lehetsz benne, hogy a harminc lakos nagyjából egy óra alatt tudni fog rólad.

 

 

Foula egyébként nem az egyetlen hely a világon, ahol még nem léptek át az újévbe. Habár Kína ugyan úgy méri az időt, mint a világ többi része, a kínai újév ünnepe általában heteket várat magára. Például 2016 csupán 355 napos: 2016. február 8-n kezdődött és 2017. január27-n fejeződik be.

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket