Tamás elkészült, és a vezénylésére megindult a kocsi, kis idő múlva a csörlő megrándult és már Tamás is útnak indult. Nem kellett sokat várni, a szerkezet azonnal a levegőbe emelkedett, Tamás legnagyobb meglepetésére eleinte tekernie sem kellett, ugyanis még el sem engedte a csörlőt, de már a szerkezet beindult a szél hatására. Nagyon jó volt nézni, ahogy Tamás élvezi a repülést, a kormányt elengedve kiabált a nézőknek, hogy mégis tud repülni az ember és, hogy Hajrá Gödöllő!
Amikor véget ért a mutatvány, Tamás sikeresen földet ért, elmondta, hogy lehet, mégsem lesz olyan elvetett öltet ez a biciklis repülés, ugyanis egy mérőműszer segítségével bizonyítani tudja, hogy igenis magától repült. Várjuk a fejleményeket az ügyben, Tamásnak pedig gratulálunk a teljesítményhez, és köszönjük a szép délutánt!