2014 novemberében nyílik Buda új szórakoztató komplexuma

Nyílik a kézműves paradicsom


A szórakoztató komplexum egyik részét novemberben kézművesek és divattervezők foglalják el. Hatvan pult áll tehetséges kézművesek rendelkezésére, tizenhat pedig olyan ruhatervezőknek, akik bemutatni és árulni is szeretnék alkotásaikat. Ők ingyenes standot és árusítási lehetőséget kapnak, mindössze a bevétel közösen megállapított százalékát kell fizetniük. A komplexum még vár olyan kézműveseket és divattervezőket, akik szívesen mutatnák meg és árusítanák termékeiket ily módon a nagyközönségnek.


Folklór is lesz


Szintén ugyanezen a napon nyílik meg a folklór terem, ahol naponta két alkalommal, 18 és 20 órától néptáncosoké, népzenészeké a főszerep, illetve egy – a komplexum által kiírt pályázat győzteseként – Magyarországot bemutató imázsfilmet is vetítenek majd. Az előadásokra hazai és külföldi érdeklődőket is várnak.


Új szórakozóhely Budán


A modernebb zenét és táncot kedvelők számára új szórakozóhely nyílik: az Ötkert alapítóinak új létesítményében koktélbár mellett két külön helység várja a 25 év alattiakat és felettieket, eltérő zenei stílusokkal.
„A komplexum befejezése 2015 nyarára várható különböző stílusú és ízvilágú, de minden esetben minőségi éttermekkel, sky bar terasszal, programokkal és további szórakozási lehetőségekkel. Az épület oldalán, hasonlóan a párizsi Montmarte-hoz festők dolgoznak majd, és egyben árulják képeiket” - mondta Arie Yom-Tov, a komplexum társtulajdonosa.
 

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket