A nyolcvanas években nagy szám volt a videómagnó, a VHS kazetta. Németországból importált, narrátorral alámondott szövegek, melyeket így is mindenki kívülről tudott. A Terminátor, a Rambó vagy a Házibuli, mind klasszikusok voltak. És ezt mind a VHS technológiának köszönhettük.
A VHS (Video Home System) 1976 óta létező mozgókép-felvétel- és lejátszási technológiára vonatkozó szabvány, videokazettát kezelő készülékek számára. A japán JVC cég fejlesztése, ez a szabvány vált általánossá az otthoni felhasználók között az 1980-as évektől kezdve. A VHS kazettákra jellemző, hogy lejátszásnál a mágnesszalag kopik, így a kép és a hang minősége minden lejátszásnál romlik.
A DVD („Digital Versatile Disc” (digitális sokoldalú lemez) vagy még korábban a „Digital Video Disc” rövidítése) nagy kapacitású optikai tároló, amely főként mozgókép és jó minőségű hang, valamint adat tárolására használatos. 1995-ben alkotott konzorciumot a Matsushita, a Toshiba, a Philips, a Sony, a Time Warner, a Mitsubishi, a Pioneer, a Hitachi, a Thomson és a JVC, hogy létrehozzanak egy az eddigieknél nagyobb kapacitású adathordozót, melynek paramétereiben megegyeztek. Ez lett a DVD, mely napjainkra szintén elavulttá vált.
A CD a hanganyagok tárolására szolgáló eszköz végigkísérte a ’90-es éveket. Nézzünk meg a következő oldalon egy pár, ma már klasszikusnak számító zeneszámot a korszakból!
