Hála a DNS-vizsgálatoknak, megtalálták Ülő Bika ma is élő dédunokáját
Ülő Bika a hunkpapa sziú indiánok törzsfőnöke volt, valamint egyben sámán is a 19. században. A DNS kutatások segítségével sikerült megtalálni a dédunokáját, aki még ma is életben van.
A sziú törzsfő közvetlen utódja
A DNS mintát, melyből a kutatás eredménye született, az 1890-ben elhunyt Ülő Bika egy megőrzött hajdarabja szolgáltatta. A leszármazott egy Dél-Dakotában élő, Ernie LaPointe nevű férfi, aki jelenleg a 73. életévét tölti.
Ernie azt nyilatkozta, miszerint már korábban tisztában volt azzal, hogy a hírhedt sziú törzsfőnökhöz ilyesfajta rokoni kapcsolatok fűzik, ám ezt nehezen hitték el neki a környezetében élő emberek. A DNS-vizsgálatnak köszönhetően ez tudományos bizonyítást nyert, viszont Mr. LaPointe úgy véli, a kétkedőket ez sem igazán győzi majd meg az igazat illetően. Nagy áttörés ez, hiszen ezidáig még sosem sikerült közvetlenül azonosítani egy egykoron híres ember utódját, fennmaradt maradványokból nyert DNS alapján.
Több ilyen felfedezésre is számíthatunk ezután?
A geogenetikával foglalkozó központ, amely a Cambridge Egyetemen működik, reménykedik benne, hogy ez a vizsgálati módszer teret fog hódítani magának a közeljövőben. Ugyanis innentől kezdve majd a csontmaradványok, fogmaradványok, valamint további hajminták segítéségével is párhuzamot lehet vonni ma élő emberek, valamint régóta halott, történelmileg jelentős egyénnek számító rokonaik között.
A dolgot igencsak megnehezítette, miszerint a hajdarabot jó ideig szobahőmérsékleten őrizték, ezért romlott a minősége. Szerencsére, az újonnan kifejlesztett DNS-vizsgálati módszerrel a közel sem tökéletes alapanyagokból is sikeresen vonhatnak ki megfelelő mennyiségű DNS-t. Az eljárás kifejlesztése több évet vett igénybe, de sikerrel zárult.
Ülő Bika ismeretes arról, hogy egy haderővé kovácsolta a sziú törzseket, s ő győzte le George Armstrong Caster-t a hírhedt Little Bighorn-nál vívott ütközetben, 1876-ban.