Nem csak csinosak....
Az elmúlt idényben többször volt szerencsém női kézilabda mérkőzésről tudósítani. Általában a Fradi mérkőzéseiről láthattak fotókat az oldal látogatói, hiszen ez a csapat / a Győrrel egyetemben / kiemelkedik a bajnokság mezőnyéből.
Persze ez nem azt jelenti, hogy nem lelhető fel más tehetséges, sőt kiváló csapat, de az eredmények mindig a kegyetlen valóságot mutatták többnyire. Egy-egy pont elcsípése a nagyoktól már bravúrnak számíthatott még hazai pályán is.
Aztán azért is a Fradi, mert a hazai válogatott gerincét is Ők adják kiegészülve a Spanyol válogatott kiválóságával, Penaval. Szóval csupa klasszis. Kíváncsi voltam arra is, hogy rögtön az év elején, egy megerőltető terhelésű EB után vajon miként lehet felpörögni verseny fordulatra rövid időn belül.
Amiért azonban leginkább az Elektromos sportcsarnokát választottam, az az hogy az MTK kézilabdázóik nevezhetik a csarnokot otthonuknak. Január három. Kicsit korainak tűnt az időpont, de sebaj csak lesz egy pár megszállott szurkoló az év első mérkőzésén.