Ez a kínai falu az ország leggazdagabb települése

Kína leggazdagabb falva egy titokzatos kommunista utópia

A „kínai Dubai” elképesztően gazdag, de nem sokat tudnak róla a kívülállók.

Jiangyin-tól keletre, Jiangsu tartományban fekszik a Huaxi nevű kínai falu, amely az ott élők szerint az ország leggazdagabb települése. A 97 ezer négyzetméter területű Huaxi falut Wu Renbao vezetésével keltették új életre, aki korábban a falu kommunista pártjának titkára volt.

 

 

A település egy szegény földműves közösség volt csupán, azonban mára dollármilliárdos értékű központtá nőtte ki magát. Első sorban az acélipar és turizmus hozta el a hely pénzügyi fellendülését, 2012-ben több mint 2.700 milliárd forintos bevétele volt a falunak. A profit egy része a részvénytulajdonos polgárok között oszlik meg.

 

 

Az mindössze kétezer itt lakó ingyenes egészségügyi ellátásban és oktatásban részesül, luxus házakban laknak és drága autókban furikáznak. Mindemellett ingyenesen használhatják a város helikopterét, illetve helyi szálloda szolgáltatásait. Az embereknek átlagosan legalább 70 millió forintnak megfelelő összeg van a bankszámlájukon. Egy személy átlagos évi jövedelme körülbelül 35 millió forint.

 

Túl szépnek hangzik, hogy igaz legyen? Olvass tovább a következő oldalon!