Húsevő baktériumot találtak

Egy új, húsevő baktériumot találtak a tengerekben!

Veszélyre hívták fel a figyelmet a szakemberek. Az említett, fenyegető, húsevő baktérium főként melegebb vizekben található meg, de a klímaváltozás miatt egyre jobban terjed. Már olyan helyeken is megtalálható, ahol eddig ilyesmitől nem kellett tartania az embereknek. 

A szakemberek is óva intenek mindenkit!

 

Vibrio vulnificus-nak hívják és súlyos bakteriális fertőzést okoz, mely a bőrt és a lágyszöveteket támadja meg. A fertőzés nemcsak a vízzel való érintkezés során, de például tengeri ételek fogyasztásával is terjed. 

Régebben csak néhány helyen lehetett találkozni a kórokozóval, melegebb vizekben például a Mexikói-öbölben. Az óceánok felmelegedésével viszont a helyzet súlyosbodik és már északon is észlelték a baktérium jelenlétét. 

 

Többféleképpen is hozzájuthatunk a fertőzéshez sajnos. Először is, ha fertőzött tenger gyümölcseit eszünk, illetve, ha valamilyen nyílt sebünk van és úgy érintkezünk a vízzel. 

 

A Cooper University Hospital szerint az orvosokat is tájékoztatni kellene arról, hogy a baktérium egyre terjed, hogy ők is megtehessék a megfelelő előkészületeket, illetve felhívják az emberek figyelmét a fokozott óvatosságra. Az intézmény szakemberei fedezték fel egyébként a vibrio vulnificus jelenlétét a delawarei öbölben. Itt még soha sem volt jelen ez a fertőzés. 

 

A Live Science is írt a fenyegető veszélyről. A szakembereik szerint a globális felmelegedés áll a háttérben, hisz’ ennek következtében melegednek fel vizeink, ezzel kedvező otthont adva a húsevő baktériumnak és még ki tudja milyen betegségeknek. 

 

Az elmúlt évekből 5 eset is a tudósok tudomására jutott, amikor egy húsevő baktérium okozott megbetegedést vagy olykor halált. Az említett 5 esetben, mindig olyan vizekben fürödtek az áldozatok, ahol eddig még nem volt megtalálható a vibrio vulnificus. 

 

A fertőzés lefolyása rendkívül súlyos és azonnali orvosi beavatkozást igényel. Ha nem figyelünk oda eléggé bőrfertőzést, vagy vérmérgezést is kaphatunk. Sajnos ez a baktérium arra is képes, hogy lebontsa a bőr- illetve izomszöveteket, így akár elveszíthetjük végtagjainkat vagy halállal is végződhet a fertőzés.