Bea kifejezetten megnyerő egyéniség: közvetlen, nyitott, vidám, humoros, ezt interjúnk során is bizonyította. Szabadidejét a hobbiknak szenteli: jótékonykodás, sütés-főzésre, tánc és a zongorázás. Utóbbiak már kiskora óta az élete szerves részét képezik. Főállásban egy nemzetközi könyveléssel foglalkozó cégnél dolgozik, 3 nyelven beszél, ritkán jár szórakozni és odavan a vitorlázásért. Élete első képeit fotós édesanyja készítette róla, azóta már a Világ számos pontján készítettek róla felvételeket. Karrierje során több hazai versenyt is megnyert, de az igazi sikert a Szöulban rendezett Miss Asia Pacific verseny hozta meg számára. Sikerét, szerinte a genetikának köszönheti, mivel számos külföldi versenyen fiatalabbnak nézik.
Fordulópont: 2013 a siker éve
2013 Miss Asia Pacific ,,A világ legjobb testű modellje” címét nyerte el. A versenyen ötven ország szépségei mérkőztek meg. Bea egyedüli magyarként vett részt a világversenyen, ahol a nála öt-hat évvel fiatalabbak között sem vallott szégyent. A felkészülés három hete alatt sminkjét és haját maga készítette, valamint, egyedül készült a külön versenyre is, amiben mindenki megmutathatta, hogy miben tehetséges: Bea zongorázott. A magyar lány is meglepődött a helyezésen, bár már fotózás közben is mondták neki, hogy a legjobb képek mindig bikiniben készülnek róla.Ti mit gondoltok erről? Sikeres szereplése után felkereste a thaiföldi Nyuszis magazin is. Idén, pedig a Soul Korea Supermodel találkozón képviselte hazánkat, amire eddig még nem akadt precedens.